Az ingyenes gyógyszer is pénzbe kerülhet



Márciustól fizetni kell néhány olyan gyógy- és tápszerért is, amelyet a tb elvileg százszázalékos mértékben támogat, derült ki az Egészségügyi Közlönyben közzétett, jövő hónaptól érvényes gyógyszerárlistából. Mivel a közlönyben nem jelent meg a közgyógyellátási lista, így továbbra is bizonytalan, hogy mely szerek maradnak támogatottak.

Hivatalos magyarázat egyelőre nincs arra, hogy miként lehet továbbra is száz százalékban támogatott gyógy- és tápszernek tekinteni azt a terméket, amelynek kiváltásakor mégiscsak fizetnie kell a betegnek. Az Egészségügyi Közlönyben most közzétett, március elsejétől érvényes gyógyszerárlista ugyanis száz százalékban támogatott termékként jelöli meg a táblázatunkban közzétett szereket, ám a fogyasztói ár rovatban lényegesen nagyobb összeg szerepel, mint a támogatás mértékeként feltüntetett összeg. A különbséget a betegre terhelik. Az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára, Pusztai Erzsébet lapunknak elmondta: hogy azon készítmények esetén, amelyeknél a gyártók nem tartották be a
kormány által diktált feltételeket - miszerint áraikat maximum 3 százalékkal emelhetik -, a törvény lehetőséget ad arra, hogy a támogatás alapjául elfogadott ár feletti többletet a betegre terhelje a kormány. Az államtitkár szerint erre a szoros költségvetés miatt van szükség.
Szerettük volna megszólaltatni a szaktárca gyógyszerészeti főosztályának vezetőjét, ám lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Így nem kaptunk arra választ, hogy ezek után miért nem sorolták át ezen termékeket a 100 százaléknál kisebb mértékben támogatott kategóriába.
A közlöny tegnapi számában a minisztérium nem tette közzé a közgyógyellátási listán szereplő gyógyszereket, így továbbra is bizonytalan, hogy melyek kapnak a jövőben is tb-támogatást. Mint arról már írtunk a szaktárca és a gyógyszergyártók közötti alapvető vita az, hogy a hazai gyógyszergyártók több esetben a közgyógyellátási listán lévő készítményeik árát három százaléknál jóval nagyobb mértékben emelték meg. Így elvben a szaktárcának ezeket a szereket le kellene venni a listáról, azonban esetenként bizonyos betegségcsoportok támogatott termék nélkül maradnának. Pusztai Erzsébet szerint napokon belül megjelenik a lista, abból kiderül, ki mennyiben engedett.
Tinnyei Mária