Stumpf és Kovács találkozója csúszik

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Tegnap délutánig nem válaszolt Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Kovács Lászlónak arra, hogy az általa javasolt időpontok közül melyik felelne meg kettejük találkozójára - tudtuk meg a pártelnöktől. A tárgyalásra Kovács László ideálisnak tartotta volna a csütörtöki vagy pénteki napot. Ám mivel eddig nem kapott választ, elfoglaltsága miatt "egyre kevesebb alkalmas időpontot lehet találni" - fogalmazott a politikus. Emiatt telefonon egyeztetünk az időpontról - tette hozzá.

A bel- és árvíz okozta súlyos helyzetben az MSZP vezetői a tegnapi és a mai napot a segítségnyújtás lehetőségeinek feltérképezésére használják fel - jelentette be Kovács László pártelnök. Az MSZP-ben úgy ítélték meg, hogy a veszély nagysága, a károk súlyossága a rögtönzések helyett átfogó intézkedési tervet követel, amely alkalmas a kárelhárításra, a helyreállítási munkákra és a hasonló helyzetek megelőzésére. E terv kimunkálásához a szocialisták készek hozzájárulni.
Kovács László holnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kis Péter Békés megyében, Nagy Sándor Hajdú-Bihar megyében, Földes György Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Lamperth Mónika Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Vancsik Zoltán Csongrád megyében tájékozódik bel- és árvíz sújtotta területeken a segítségnyújtás lehetőségeiről.
Az MSZP tegnap levélben kérte fel a biztosítókat és a pénzintézeteket, hogy ajánljanak fel rendkívüli támogatást a bajbajutottaknak. Kérik, hogy a katasztrófa enyhítésére pénzalapot hozzanak létre, az evvel összegyűjtött összeget Kovács László szerint a helyi önkormányzatok a területfejlesztési tanácsok segítségével oszthatnák szét.
A politikus elmondta azt is, együtt kívánnak működni a kormánnyal, felveszik a kapcsolatot Katona Kálmán kormánybiztossal, megtudakolják, miképpen vehetik ki részüket a munkából.
Pásztor Zoltán