Vásárlási kedvezményekkel környékezik a képviselőket

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


A képviselők által igénybe vehető vásárlási kedvezményeket tartalmazó listát kaptak a Fidesz-MPP parlamenti képviselőcsoportjának tagjai - értesült a Népszava. A mobiltelefon, autó és elektronikai cikkek forgalmazói szerint nem a politikai meggyőződés, kizárólag a potenciális vásárlóerő miatt tették árcsökkentési ajánlatukat a képviselőknek.


A kedvezménylistát összeállító Várkonyi Zsolt, a Fidesz parlamenti hivatalvezetője közölte: számos cég jelentkezik náluk, ők azonban csak azokat a kedvezményeket fogadják el, "amelyeket mindenki más is igénybe vehet". - Egy hosszabb listát lehetett volna összeállítani - nyilatkozta.

Dénes Andrásné, az MSZP képviselőcsoportjának hivatalvezetője viszont arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szocialista frakcióhoz a mobiltelefon-akciók tájékoztatóin kívül más ajánlatok nem futottak be a kormányváltás óta. Egy neve elhallgatását kérő képviselő elmondta, hogy néhány vendéglátó és ruházati cég felajánlotta, hogy 5-10 százalékos kedvezményt biztosítanak, ha a frakciótagok náluk vásárolnak.

Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági főigazgatója eddig ilyen vásárlási kedvezményről szóló tájékoztatót nem látott, de úgy véli, a lehetőségek megismertetése a képviselőkkel a frakciók dolga. Az Országgyűlés Hivatala csak a ciklusváltások idején állít össze hasonló listát, ami a különösen a vidéki képviselők fővárosi életének megkezdését hivatott megkönnyíteni.
Spirk József