Mától drágul a parkolás

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Mától drágul a parkolás Budapest belső kerületeiben. A fővárosi önkormányzat szerint a három éve változatlan tarifák nem ösztönözték arra az autósokat, hogy a BKV-val utazzanak. Idén újabb három kerületet vonnak be parkolási övezetbe, az V. kerület viszont tiltakozik az ellen, hogy az eddig védett övezeteket megnyissák az autósok előtt.


A fővárosi önkormányzat azzal indokolja az emelés szükségességét, hogy a tarifák három éve változatlanok, s ma már nincs visszatartó erejük. A 340 automatából mind több jegy fogy, a szabad parkolóhelyek száma pedig szemmel láthatóan csökken.

Angyalföldön és a VIII. kerületben várhatóan még a nyáron üzembe helyezik az automatákat, Terézváros valószínűleg csak ősszel csatlakozik a parkolási övezethez. A főváros tárgyalásokat folytat a IX. és a VII. kerülettel is. Budán is tovább bővül azoknak az övezeteknek a száma, ahol fizetni kell a parkolásért.

A budai kerületek vezetői szorgalmazzák az egész Bel-Budát átfogó rendszer kiépítését. A forgalmi állapotok miatt mindenképp korlátozni kell a parkolást a budai körút és a rakpart közti területen.

Tiltakozik az V. kerületi önkormányzat az ellen, hogy a belváros védett övezeteit is bevonják a parkolási övezetbe. Ezeken a területeken eddig csak a helyi lakosok parkolhattak. Karsai Károly, a Belváros-Lipótváros polgármestere szerint el fogja árasztani az érintett utcákat a forgalom, ha a főváros óránként 160 forintért beengedi az autósokat a védett övezetbe. Karsai úgy látja, a jelenlegi parkolási tarifák egyfajta új fővárosi adóként működnek, úgy tűnik, ma már nem az a cél, hogy távol tartsák az autósokat a belvárostól. A polgármester szorgalmazza, hogy az egész fővárosi parkolási rendeletet
vizsgálják felül, mivel teljesen ellenőrizetlen annak betartása. Egy korábbi felmérés szerint például a parkoló autósok 87 százaléka nem fizeti a parkolási díjat.