Viperaméreg-kereskedőket fogott a rendőrség

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


A rendőrség történetének eddigi legnagyobb értékű illegális kígyóméreg-szállítmányát foglalták le pénteken a BRFK munkatársai egy belvárosi bankban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője a fővárosban.


A két külföldi állampolgárnak magyar segítőtársai is voltak (B. Lajos és O. Csaba Mihály), akiket az ukránokkal együtt vasárnap csempészet és vámorgazdaság bűncselekmény alapos gyanúja, valamint méreggel való visszaélés vétsége miatt előzetes letartóztatásba helyezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A szakértői vélemény megállapította, hogy a dupla üvegfalú, hegesztett végű fiolákban 2-2 gramm "vipera lebetina" méreg található. Zsombok György szólt arról is, hogy ha az ukrán hatóságok a jogsegélyegyezményben foglaltaknak megfelelően az értékes szállítmány visszaszolgáltatását kérik, akkor azt kiküldik. Ha nem, akkor az értékesítésből származó összeg a magyar államot illeti meg.
(MTI)

Ajánló: