Jó ütemben halad a Bábolna Rt. modernizálása

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Eseménydús esztendő volt a tavalyi a Bábolna Rt. életében. A társaság új vezetésének úgy kellett gazdálkodnia, hogy közben néhány hónap alatt a 96 százalékban tulajdonos ÁPV Rt. által előírt reorganizációs program főbb célkitűzéseit is meg kellett valósítania. Az átalakítás után a mezőgazdasági termelés és az előállított termékek értékesítése egy egységbe került.

Karner István vezérigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a részvénytársaság értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 39,1 milliárd forint volt, az üzemi tevékenység eredménye meghaladja az egymilliárd forintot, az adózás előtti eredmény pedig több mint 700 millió forint. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a takarmányipari ágazat rekonstrukciójához szükséges beruházás költségeit sikerült 1,4 milliárd forintra mérsékelni, folyamatban van a takarmányipari kft. és a részvénytársaság hasonló profilú ágazata közötti együttműködés kialakítása, és a kezességvállalási ügyben is közel van a megoldás. Generációváltás történt a Bábolna Rt. szakembergárdájánál, létrejött a kereskedelmi és marketingügyekkel foglalkozó igazgatóság is. A bedugult orosz piac helyett rövid idő alatt sikerült új vevőket találni a FÁK tagállamokban, Ázsiában és a környező országokban. Az erőfeszítéseknek köszönhetően a Bábolna Rt.-nek a vágócsirke tenyésztésben 54 százalékos, az élelmiszeriparban 22 százalékos, a keveréktakarmány gyártásban pedig 20 százalékos piaci részesedése volt 1998-ban.

Karner István elmondta, a Bábolna Rt. számára komoly problémát okoz, hogy a támogatási rendszer megváltozása 587 millió forint kiesést okoz. A várakozások szerint az rt. idei árbevételi terve 38,2 milliárd forint lesz, amelyhez 1,6 milliárd forintos üzleti eredmény társul.

Mihálovits András