Szeptemberre jelentés a Postabankról



Az Állami Számvevőszéknél most a Postabank vizsgálatára koncentrálnak - mondta lapunknak Kovács Árpád, a szervezet elnöke. Hozzátette: az ellenőrzéshez szükséges minden anyag rendelkezésükre áll, s jelenleg húszan dolgoznak a bank vizsgálatán.

Az idén az Állami Számvevőszék várhatóan ötven vizsgálati anyagot tesz le az asztalra - tudtuk meg Kovács Árpád elnöktől. Bár az első negyedévben nem látott napvilágot egyetlen ÁSZ-jelentés sem, a szervezetnél gőzerővel folyik a munka - mondta kérdésünkre az elnök, hozzátéve: hamarosan jelentésdömping várható, hiszen vannak olyan ellenőrzéseik, amelyek már decemberben vagy januárban megkezdődtek, így rövid időn belül befejeződnek. Az egyetlen csúszás, a társadalombiztosítás informatikai rendszerének ellenőrzésével kapcsolatos, aminek oka a téma jelentősége és bonyolultsága - fogalmazott az ÁSZ-elnök.
Kovács Árpád elmondta, hogy a nagy közérdeklődésre számot tartó Postabank-vizsgálatot a múlt évi előkészületek után idén elkezdték. Az ellenőrzéshez szükséges minden anyagot megkaptak, s jelenleg húszan - köztük hat külső szakértő - dolgoznak a Postabank vizsgálaton. Az első jelentést a költségvetési zárszámadással összefüggésben s e jelentéssel egy időben akarják nyilvánosság elé tárni, hiszen a vizsgálat eredménye a költségvetés '98-ra várható hiányának összegét módosíthatja, így a Postabankkal összefüggésben az állami zárszámadáskor tisztán kell látni. Az ÁSZ a Postabank ellenőrzése során tulajdonképpen a kár, vagyis a banki veszteség részleteinek keletkezésével foglalkozik. A számvevőszék
a végleges anyagot szeptemberre tudja elkészíteni.

Iván Gizella