Elszabotált tévédíjak, hiányos ellenőrzés

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Egyes számítások szerint jelenleg félmillió televízió működik úgy, hogy senki sem fizet utánuk díjat. Az önkormányzatoknak sem pénzük, sem emberük, sem pedig kedvük nincs ahhoz, hogy a televíziókészülékek üzemben tartását ellenőrizzék. Holott a pénzügyi kormányzat a helyi adóhatóságok feladatai közé "utalta" a be nem jelentett tévék felderítését.

A díj beszedésével megbízott Magyar Posta Rt. illetékese szerint ők az APEH-től megkapott adatokat összevetették a már meglévő, korábbi névsorukkal, s ezt továbbították a polgármesteri hivatalok adóhatóságainak. Az önkormányzatoknak kellene az adatok valódiságát ellenőrizni - például úgy, hogy aki a lista szerint azt állítja, nincs készüléke, ahhoz revizoraik bejelentés nélkül bekopoghatnak, s körülnézhetnek a lakásában. Az önkormányzatok azonban "szabotálják" a televíziók ellenőrzését. Papp Judit, Pécs önkormányzatának jegyzője szerint "ember és pénz nélkül" ilyen ellenőrzési feladatokat képtelenség ellátni. Debrecenben is hasonló a helyzet: Hornyik László adóügyi osztályvezető bevallotta, eddig még sehol sem kezdeményezték a készülékek ellenőrzését. Az ebből származó bevétel amúgy sem hozzájuk, hanem az ORTT-hez folyna be, nekik csak a népszerűtlenség maradna. Sopronban ugyan próbálkoztak az ellenőrzéssel, ám csak ott, ahol egyéb revíziót is tartottak. Berta Attiláné, az önkormányzati adóhivatal vezetője szerint a Magyar Postától kapott adatok használhatatlanoknak bizonyultak.

- Ha kimennénk valahová, s bejelentetlen televíziót találnánk, az illető mondhatná, hogy az a 70 éven felüli szüleié, akik már mentesülnek a díjfizetés alól - jelentette ki.

A fővárosban is hasonló a helyzet. Szontágné Gulyás Anikó, az V. kerületi önkormányzat adócsoportjának vezetője úgy tudja: nem csak náluk, de a többi kerületben sem ellenőrzik a televíziókat. A komolytalanul vett törvényi kötelezettség legnagyobb vesztese az Országos Rádió és Televízió Testület. Jogi osztályuk vezetője, Szíjj Judit az önkormányzati felvetésekre csak annyit mondott: a feltételek biztosítása nem az ő feladatuk. Mint ahogy arra sem kényszeríthetik az önkormányzatokat, hogy végrehajtsák a rájuk ruházott feladatot.