Tanácskozás a közszolgálati modernizációról<br/>

Vágólapra másolva!
A közszféra jövőre sem számíthat számottevő forrásbővülésre, viszont keresetemeléseken túli tényezőkkel is vonzóbbá tehető a közalkalmazotti, köztisztviselői pálya.
Vágólapra másolva!

Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter szerint ilyen tényezők lehetnek a a karrier típusú előremenetel támogatása, a magasabb teljesítmények honorálása, a kiszámítható, biztos életpálya ígérete. Tervezik például, hogy a közszolgálatban dolgozók az átlagosnál kedvezőbb körülmények között jussanak lakáshoz.
A konferencián Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke rámutatott, nem ellenzik a modernizációt, viszont előre tisztázni kell azt, hogy az állam nem vonulhat ki hirtelen a közszolgáltatásokból. Szabó Endre szólt arról, hogy az eddigi közszolgálati reformkísérleteket kizárólagosan pénzügypolitikai, aktuális költségvetési kényszerek vezérelték. Így ezek sokkal inkább nevezhetők improvizációknak, mint tényleges jobbításnak. A modernizáció alaposabb előkészítést igényel. Az sem bizonyított, hogy gazdaságosabban, színvonalasabban működtethetők magánalapon vagy más formában a jelenleg költségvetésből fenntartott intézmények. A közszolgálat jövője nem szektorális ügy, hanem társadalompolitikai kérdés.
Stumpf István előadásában azzal egyetértett, hogy az állam - szociális felelősségéből is adódóan - csak jól előkészítve, az érdekeltekkel egyeztetve vonulhat ki a közszolgálat egyes területeiről. Ehhez programok szükségesek, ezek elkészítésébe számítanak a szakszervezetek részvételére. Stumpf István fontosnak nevezte, hogy a közszférában a teljesítményértékelési rendszer, a személyek minősítése alapján történjen az előléptetés, a keresetemelés. Gyakorlattá kívánják tenni az egyénekre meghatározott éves és középtávú képzési terveket. A köztisztviselők átlagéletkora magas, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy felsőfokú képzettségük több vonatkozásban elavult, nyelvi, informatikai, számítástechnikai ismereteik elmaradnak a tanulmányaikat most befejezőkétől. Stumpf István a vitában elhangzó véleményekre reagálva elmondta azt is: a kormány reális elemzések alapján kíván állást foglalni abban a kérdésben, hogy valóban csökkent-e - a közalkalmazottak, köztisztviselők jelentős körében - a közszféra dolgozóinak idei keresete a múlt évi keresetekhez képest.

Ajánló:

A miniszterelnöki Hivatal honlapja.

Korábban:

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma megalakította az akcióbizottságot.