Jogerős ítélet a tiszavasvári különballagás ügyében <br/>

Vágólapra másolva!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a tiszavasvári különballagás néven elhíresült romaperben.
Vágólapra másolva!

A másodfokon eljáró testület csütörtökön, Nyíregyházán kihírdetett jogerős döntésében rámutatott: a Nyíregyházi Városi Bíróság helyesen állapította meg, hogy a tiszavasvári Pethe Ferenc Általános Iskola fenntartója, a helyi önkormányzat megsértette az intézménybe járó roma tanulók személyiségi jogait azzal, hogy külön ballagtatta őket a tanulmányuk befejezése után, illetve nem biztosította részükre a büfé és a tornaterem igénybevételének lehetőségét. Az elsőfokú bíróság indoklása helytálló: a tiszavasvári önkormányzati iskola megvalósította a tiltott megkülönböztetést, hiszen a közegészségügyi okokra, a cigány gyermekek többségének tetvességére és rühességére való hivatkozás egészségügyi intézkedést indokolt volna, nem pedig az értelmetlen diszkrimináció alkalmazását.
A Szendreiné Gergely Erzsébet bírónő vezette tanács szerint a nyíregyházi bíróság helyesen állapította meg az érintett fiatalokat ért nem vagyoni kár összegét is, a 13 bírósághoz fordult romának 100-100 ezer forint kártérítést köteles fizetni a tiszavasvári önkormányzat. A megyei bíróság ítélete jogerős.

(MTI)

Ajánló:

Nevek, címek, adatok