A Legfelsőbb Bíróság tárgyalja Stadler József perét<br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kezdi tárgyalni az első fokon kilenc év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélt Stadler József akasztói vállalkozó sportmecénás és hat társának büntetőperét.
Vágólapra másolva!

Stadler József az ügyészség különösen nagy értékű csalással, adócsalással, okirat-hamisítással, illetve más bűncselekményekkel vádolja, melyek alapján a bíróság halmazati büntetésül akár 12 éves szabadságvesztést is kiszabhat.
Az elsőrendű vádlottat 1998. április 21-én a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletének kihirdetése után nyomban előzetes letartóztatásba helyezték, és a tárgyalóteremből már bilincsben távozott.
Az első fokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás lényege szerint Stadler József 1993-ban és 1994-ben hamis, fiktív számlák alapján, illetve felhasználásával több mint 800 millió forint általános forgalmi adót igényelt vissza jogtalanul. Hasonló módszerrel és kettős számlázással ugyanebben az időben jogtalanul 400 millió forintot meghaladó értékben exporttámogatást is igénybe vett. Ezt meghaladóan fiktív költségszámlák felhasználásával a társasági adóbevételt 1,1 milliárd forinttal csökkentette.
Stadler József nyolc vádlott-társa közül kettőt bűncselekmény hiányában felmentett a megyei bíróság, amit az ügyészség tudomásul vett, így tehát tehát ebben a részében jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet.
A másodrendű vádlottat, egy főkönyvelőt bizonyítottság hiányában mentett fel a megyei bíróság, ez ellen azonban már fellebbezett a vádhatóság. Ugyancsak ez történt Stadler József, illetve további öt vádlott ügyében is, akik másféltől négy évig terjedő büntetést kaptak.
A büntetőeljárás azt követően vált ismertté, hogy 1995. November 2-án váratlan házkutatást tartottak az ORFK nyomozói Stadler József irodájában. Jelzálog került a vállalkozó cégeinek tulajdonában lévő ingatlanokra, így többek között az akasztói stadionra, majd napokon belül ki is hallgatta a rendőrség a sportmecénást. A nyomozás 1996 augusztusában vádemelési javaslattal zárult. A bírósági eljárás 1997. október 27-én kezdődött.

(MTI)

Ajánló:

A Hetek II.évfolyamának 17.számából.