Jövő héten kezdik felújítani a budai körutat<br/>

Vágólapra másolva!
A jövő héten kezdődik, s várhatóan augusztus végéig tart a főváros ez évi legfontosabb beruházása, az úgynevezett budai körút felújítása.
Vágólapra másolva!

Az idén 80 helyen zajló, 20 milliárd forint értékű közlekedési beruházásokat hajt végre a főváros - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester.
Budán teljesen átépítik az Alkotás utcát és a Krisztina körutat, Pesten pedig a Hungária körút Salgótarjáni út és Üllői út közötti részének felújítása lesz a legnagyobb feladat. Egyebek mellett megújul a Baross téri felüljáró, a Kőbányai út, az Orczy tér, a Jászberényi úti és Határ úti felüljáró, a Kvassy-híd és a csepeli átjáró is.
Várhatóan nagy közlekedési dugók lesznek a felújítások miatt a fővárosban, ezért a főpolgármester szerint az lenne a legjobb, ha az emberek elkerülnék az építkezéseket, illetve ha tömegközlekedési járművel utaznának. A budai körútrekonstrukció egymilliárd forintos költségét a BKV részben világbanki hitelből finanszírozza. A '70-es években felújított Alkotás úti villamospályát a pesti Nagykörúthoz hasonló jellegűvé építik át. Megújulnak a megállók, kicserélik a közművezetékeket, a járdák szélén oszlopokat helyeznek el az autók felhajtása ellen, s a villamossíneket is elválasztják a járműforgalom elől. A munkálatok alatt forgalomkorlátozások lesznek, s módosul a tömegközlekedési járművek útvonala is. A főpolgármester kitért arra, hogy a közlekedési fejlesztéseket egyedül finanszírozza a főváros, annak ellenére, hogy nemcsak a budapestiek élvezik azok előnyeit. A kormányzat ugyanis tisztességtelen módon az irreálisan magas adókból, illetve az évi százmilliárd forintos budapesti benzinbevételből az útalapon keresztül nem ad vissza semmit. A főváros ennek ellenére további fejlesztésekben gondolkodik, és várhatóan az ezredfordulóra megújítják a Nagykörútnak a Margit körúti és a Karinthy Frigyes úti részét is.

(MTI)

Ajánló:

A főváros információs oldala.