Legfelsőbb Bíróság előtt a taxisgyilkosság két vádlottja<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden áll a Legfelsőbb Bíróság elé az a két 16 éves lány, akit az 1997. november 20-ról 21-re virradó éjszaka a főváros XVII. kerületében elkövetett brutális taxisgyilkosság miatt hét és fél év börtönnel sújtott a Fővárosi Bíróság.
Vágólapra másolva!

A három tárgyalási nap után 1998. november 5-én kihirdetett elsőfokú ítélet minősítése szerint G. Andrea és G. Diana nyereségvágytól vezettetve, különösen kegyetlen módon követte el tettét. Céljuk G. János 29 éves taxisofőr autójának megszerzése volt, ezt napokkal előbb kitervelték és együtt el is próbálták. A gyilkosság előestéjén a tetthelyre csalták áldozatukat és miután leütötték, több mint fél órán át, kisebb szüneteket tartva rugdosták az életéért könyörgő sofőrt.
A színhelyről az áldozat autójával távozott a két lány, de rövid időn belül megállította őket egy rendőrjárőr és még a hajnali órákban bevallották tettüket.
A vádlottak, mivel a bűncselekmény elkövetésekor még nem voltak 16 évesek, legfeljebb 10 év szabadságvesztéssel sújthatók. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a védők enyhítésért fellebbeztek.

(MTI)