A miniszterelnök szerint a Xénia-láz egyik vezetője adott utasítást egy fideszes politikus megfigyel

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés mai ülésén a napirend előtti felszólalások során Orbán Viktor miniszterelnök megismételte, bizonyítékai vannak arra, hogy titkos és törvénytelen megfigyelések folytak egyes Fideszes képviselők ellen. Orbán konkrétan megemlítette a Xénia-láz egyik vezetőjét, aki szerinte megfigyeltette a Fidesz akkori frakcióvezetőjét.
Vágólapra másolva!

Magyar Bálint (SZDSZ) az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban tett felszólalásában követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az ügy összes dokumentumát, és a parlamenti bizottság nyilvánosan folytassa le a vizsgálatot. Az ellenzéki képviselő kijelentette: az idő múlásával az emberekben egyre erőteljesebb lett az az érzés, hogy a miniszterelnöknek nincsenek bizonyítékai, és csak a Simicska-ügyről akarták elterelni a közvélemény figyelmét.
Orbán Viktor elmondta: bizonyítást nyert, hogy titkos és törvénytelen adatgyűjtések történtek.
A Xénia-láz egyik vezetője, közismert képviselője megkereste az egyik állami szolgálatban álló tisztet, és arra kérte, hogy folytasson kompromittáló célzatú, magánéletre, családi kapcsolatokra és esetleges üzleti érdekeltségekre kiterjedő megfigyelést – tette hozzá. Jelezte: mind a megfigyelés ténye, mind annak kompromittáló célzata bizonyított. A megfigyelt személy a Fidesz akkori frakcióvezetője, Pokorni Zoltán volt, aki abban az időben több parlamenti indítványt is tett a Xénia-láz ügyében - közölte a kormányfő.
Neve elhallgatását kérő informátor a sajtó képviselőit úgy tájékoztatta, hogy a kormányfő által említett, "állami szolgálatban álló tiszt" a Köztársasági Őrezred egyik tisztje. Az informátor közlése szerint a Xénia Láz Egyesület egyik vezetője 1996 végén ezt a tisztet arra kérte: segítsen neki háttérinformációkat gyűjteni arról, mi, illetve milyen gazdasági érdek motiválta Pokorni Zoltánt a Xénia Lázzal kapcsolatos interpellációjában.
A tiszt nem volt hajlandó együttműködni az információszerzésben, hanem egy magánnyomozót ajánlott az illetőnek.

Az RTL Klub információi szerint Orbán Viktor Czégé Zsuzsára és Pokorni Zoltánra célzott. A Xénia-láz egyik legismertebb vezetője Czégé Zsuzsa és Schmuck Andor volt, a Fidesz akkori frakcióvezetője pedig Pokorni Zoltán. Közöttük éles ellentét volt a Xénia-láz ügyében, Pokorni Zoltán a parlamentben is felszólalt amiatt, hogy a Xénia-láz kérdőívében olyan kérdések szerepeltek, amelyek sértették az adatvédelmi törvényt.
"Értetlenül állok a miniszterelnök kijelentése előtt",
nyilatkozta Schmuck Andor, a Xénia Láz Egyesület Tanácsának volt elnöke Orbán Viktor parlamenti szavaira reagálva. Elmondta, ő nem figyeltetett meg senkit. Már megpróbált kapcsolatba lépni a miniszterelnökkel, mert szeretné tisztázni, hogy Orbán Viktor kiről beszélt.
Borókai Gábor kormányszóvivő nem kívánta kommentálni a miniszterelnök szavait. Elmondta, hogy az ellenzék részéről nagy nyomás helyezkedik a miniszterelnökre, szerintük a megfigyelési ügyben nincs semmiféle bizonyíték. Borókai azt nem erősítette meg, hogy valóban Schmuck Andorról vagy Czégé Zsuzsáról és Pokorni Zoltánról van szó; elmondta, hogy az ügyben egyértelmű bizonyítékok vannak, amelyeket csak az ügy lezárása után kívánnak nyilvánosságra hozni.
Czégé Zsuzsát nem sikerült elérnünk.

(MTI)

Ajánló:

1996. december 5-i cikk

Korábban:

1999. május 4. kedd