Torgyán cáfolja Homoki áthelyezését<br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József földművelésügyi miniszter szerint valótlan az a Népszavában megjelent állítás, miszerint Kávássy Sándor környezetvédelmi politikai államtitkár helyére Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára kerülne.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatása szerint mind az FKgp, mind a minisztérium vezetése "a legteljesebb mértékben" elégedett Kávássy Sándor tevékenységével, aki a továbbiakban is élvezi bizalmukat. Arra a kérdésre, hogy a kisgazda Homoki János valóban távozik-e hivatalából, az FKGP egyik illetékese annyit mondott: nem kívánja kommentálni a Népszava információját. A miniszter-pártelnök cáfolta azt a Népszabadságban napvilágot látott információt is, amely szerint leváltották volna a Békés Megyei Földhivatal vezetőjét, s helyére Göndös Józsefet nevezték ki. Közleményében Torgyán József úgy fogalmaz: "a valóság ezzel szemben az, hogy Kiss Sándor, korábbi hivatalvezetőt erősítettem meg beosztásában".

(MTI)

Ajánló:

Magyar-angol