Másodfokon is felmentették a zsarolással vádolt Salihi Mead-et<br/>

Vágólapra másolva!
A másodfokon eljáró bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a zsarolás vádja alól Salihi Mead koszovói albán férfit, akit a rendőrség többször meghallgatott Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.
Vágólapra másolva!

A múlt év február 11-én történt Fenyő-gyilkosság ügyében nyomozó hatóságok előtt sem volt ismeretlen, hogy Mead és Acifi Nijazi - akit a merénylet elkövetésével gyanúsítanak - ismerték egymást. A bíróság közokirat-hamisítás vádjában bűnösnek találta a 28 éves férfit, azonban az elsőfokon kiszabott négyéves büntetést a felére mérsékelte.
Kamarás Gábor védőügyvéd ezzel kapcsolatban elmondta: védence sohasem tagadta az utóbbi vádat. A két évre csökkentett büntetés azt jelenti, hogy a férfi napokon belül szabadulhat, mivel csaknem ennyi időt töltött előzetes letartóztatásban. Salihi Meadot kiutasították Magyarország területéről. A koszovói férfit az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság - a jelenlegi Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság - nyomozói tanúként hallgatták meg a Fenyő János ellen elkövetett merénylet ügyében is.
Kamarás Gábor, aki Acifi Nijazi védelmét is ellátja, közölte: nem tartja valószínűnek, hogy az ügyészség meghosszabítja a Fenyő-gyilkosság nyomozási határidejét, amely júniusban jár le.

(MTI)

Ajánló:

A Budapesti-Rendőrfőkapitányság honlap.

Korábban:

A Fővárosi Főügyészség nyomozást megszüntető határozatot hozott a emberölési kísérlettel gyanúsított Acifi Nijazival szemben.