Nyolcmillió frank értékben raboltak ékszert Párizsban<br/>

Vágólapra másolva!
Nyolcmillió franknyi - azaz mintegy 320 millió forint értékű - ékszert, drága órákat és más luxuscikkeket raboltak el szerdáról csütörtökre virradóan Párizs szívében, a Champs-Élysées-n lévő neves Claridge galériából.
Vágólapra másolva!

A négy rabló a galéria egyik alkalmazottját erőszakkal kényszerítette arra, hogy a Párizs egyik külvárosában, Yvelines-ben lévő lakásáról éjszaka velük menjen az üzletbe, kinyissa azt, s árulja el az értékeket őrző páncélszekrény kódját.
Miközben ketten az alkalmazottat vigyázták, két társuk alaposan átkutatta a galériát, s minden értéket - az első becslések szerint minimum 8 millió franknyit - bepakoltak és kocsival magukkal vittek.
A megfélemlített alkalmazottat hajnal felé a fővároshoz közeli Essone megyében tették ki az útra.
Az ügyben a rendőrség banditizmus elleni különleges brigádja kezdte meg a nyomozást. Annyi bizonyos, hogy a rablás elkövetői valódi profik voltak. A rablók előzetesen gondosan feltárták a Claridge galéria viszonyait, a tulajdonos és az alkalmazottak szokásait, a biztonsági rendszer működtetését.

(MTI)

Ajánló:

Sétáljon végig Párizson az otthonából. (angolul)