Újabb fegyelmi eljárás indult Rapcsák ellen

Rapcsák András hivatalából felfüggesztett hódmezővásárhelyi polgármester ellen újabb fegyelmi eljárást indított a város közgyűlése, mert Rapcsák két hete bement lepecsételt ajtajú irodájába, valamint a közgyűlés szerint rágalmazza a város megbízott vezetőit.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés újabb fegyelmi eljárást indított a város felfüggesztett polgármestere, Rapcsák András ellen – mondta Túri József alpolgármester. Közölte, hogy az önkormányzati gazdálkodás szabályszerűségének vizsgálatával megbízott könyvvizsgáló jelentése szerint több jogszabály sérült, amiért a törvény értelmében a polgármester a felelős.
Április 21-én Rapcsák András annak ellenére, hogy az állásából március 4-én történt felfüggesztése a munka alóli átmeneti felmentést is jelenti, bement a lepecsételt ajtajú irodájába. Ez a közgyűlés szerint zártörésnek, bűncselekménynek minősül, és egyben fegyelmi vétség is. "Mindezek mellett Rapcsák András folyamatosan becsületsértő kijelentéseket tesz a város megbízott vezetőire és a képviselőtestület több tagjára, ami rágalmazásnak és ugyancsak fegyelmi vétségnek számít", tette hozzá Túri.
Hódmezővásárhely polgármesterét azért függesztették fel állásából, mert egy képviselői indítvány szerint közpénzeket magáncélra használt fel. Ezért március elején fegyelmi eljárás indult ellene.
Rapcsák András sajtóreferense a közgyűlést követően közölte, hogy a történtekkel kapcsolatban pénteken délelőtt sajtótájékoztatón mondja el véleményét.

(MTI)

Ajánló:

Néhány adat a képviselőről

Korábban:

1999. május 3. hétfő