Megrövidített nonprofit szféra?<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés a politikai pártok támogatásával megrövidítette a nonprofit szférát, ráadásul a támogatási összegek elbírálásakor a fantomszervezetek több pénzt kaptak, mint az országos egyesületek - állítja az SZDSZ annak kapcsán, hogy a parlament döntött a civilszervezetek támogatásáról. A párt ifjúsági szervezetének járó több mint másfél millió forintot - amelyet a kifogásolt döntés miatt a párt visszautasított - a bizottság hibás döntése miatt visszanyelte a költségvetés - tudtuk meg.
Vágólapra másolva!

Elveszett az az 1,6 millió forint, ami az országgyűlés civilbizottsága döntése szerint SZDSZ ifjúsági szervezetének járt volna, ám ők inkább civil szervezeteknek akarták juttatni, tiltakozásuk jeléül - tudatta lapunkkal Béki Gabriella, a párt parlamenti képviselője, a bizottság tagja. A költségvetési bizottság elfogadta azt a módosítást, amelyben lemondanak a támogatásról, de nem szavazták meg azt, amelyik drogprevenciós, valamint értelmi fogyatékosokat és hajléktalanokat segítő szervezeteknek jutatta volna a pénzt. Így valószínűleg a költségvetésbe kerül vissza ez a pénz.
A képviselőnő szerint felháborító, hogy az MSZP és a Fidesz a folyosón állapodott meg arról, hogy 19 millió forintot a pártok ifjúsági szervezetei között osztanak szét. A legjobban a Fidelitas járt 6,6 millióval, míg a Baloldali Ifjúsági Társulás és az Ifjú Szocialisták Mozgalma együtt mintegy 6 millió forinttal lett gazdagabb. Bár a bizottság maximum 3 milliót ítélhet oda egy összegben, a pártok számára kiírt meghívásos pályázatban nem volt plafon. Jogászok úgy vélték: ezzel átlépik ugyan a játékszabályokat, ám a parlament fölülbírálhatja a döntést. Az Országgyűlés végül megszavazta a javaslatot.
Az SZDSZ nem hajlandó asszisztálni a civilszervezetek megrövidítéséhez és a politikai pártok burkolt támogatásához, ahhoz, hogy a nonprofit szférának járó parlamenti támogatási keretből országos betegsegítő vagy környezetvédelmi egyesületek csak néhány százezer forintot kaptak - áll a Szabad Demokraták Szövetségének közleményében.
Egyéb anomáliák is előfordultak a bizottság munkájában - jelentette ki az SZDSZ-es politikus. Például a helyi egyesületek egy, sőt, kétmilliós támogatásban részesültek szemben az országos szervezetek jóval nagyobb összegével. A pályázati kiírás szerint azonban csak megyei, regionális és országos szervezetek pályázhattak. Így kaphatott a Kengyeli Gyalogos Egyesület 1 milliót, a Torgyánné Cseh Mária nevével fémjelzett, a szabad demokraták szerint fantomszervezet, a Független Női Szövetség 2,1 millió forintot. De kapott támogatást a Tóth Árpád Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre, a Zuglói Polgári Szövetség, a Mosonmagyaróvári '56-os Egyesület és a Zuglóért Polgári Egylet is, igaz, csak néhány százezer forintot. Ugyanakkor a az országos egyesületként bejegyzett Magyar Madártani Egylet, az Asztmás Betegek Szövetsége vagy a Csecsemőotthonok Országos Szövetsége is kénytelen volt pár százezerrel beérni.
A jelenlegi módszeren mindenképpen változtatni kell - hangoztatják más képviselők, mert így azokkal szemben is igazságtalanul járt el a bizottság, akik - helyesen - azért nem jelentkeztek, mert nem feleltek meg a regionális vagy országos szervezeti követelménynek.

Nagy Szilvia

(Magyar Hirlap)