Ürömön az önkormányzat teljes képviselő-testülete lemondott<br/>

Vágólapra másolva!
Szinte teljes egyetértéssel - mindössze egy ellenszavazattal - feloszlatta önmagát az ürömi önkormányzat 12 tagú képviselőtestülete. Az emiatt szükségségessé vált időszaki polgármester- és képviselőtestületi választást június 27-ére írták ki. Addig - ideiglenes jelleggel - a jelenlegi testület és polgármester működteti a hivatalt.
Vágólapra másolva!

Az önfeloszlatást azzal indokolják, hogy Horváth Péter polgármester már hosszabb ideje akadályozta a képviselők munkáját, lehetetlenné tette még azt is, hogy a községet érintő hivatalos iratokba betekintsenek. Különösen rossz hatást váltott ki az az ugyancsak önkényes döntése, hogy a falu csatornázásához túl drága és rossz megoldást választott. Ez utóbbi miatt már a lakosság nagy része is elfordult tőle.
A lemondott testület tagjai közül nyolcan - Ürömi Polgári Szervezetek Választási Szövetsége néven - helyi szervezetet hoztak létre. Az ő polgármester-jelöltjük G. Nagyné Maczó Ágnes, az Országgyűlés volt alelnöke. A politikus asszony 1992. óta lakik családjával együtt Ürömön. Maczó Ágnes a jelölést elfogadta.
Horváth Péter, az eddigi polgármester, akit a legutóbbi választáson már harmadik alkalommal ültettek a település első emberének székébe, kifejtette: az ellene emelt vádak nem állják meg a helyüket, ő sose akadályozta a testület működését. Véleménye szerint inkább arról van szó, hogy a legutóbbi választáson indult négy jelölt közül Maczó Ágnes a második helyre szorult, s hívei nem tudnak beletörődni a vereségbe.

(MTI)