A Legfelsőbb Bíróság előtt a Tocsik-iratok

Elkészült a Tocsik-per elsőfokú ítéletének írásba foglalása, amelyet a Fővárosi Bíróság a jövő héten terjeszt fel a Legfelsőbb Bíróságra a másodfokú eljárás lefolytatásához.

Az idén februárban kihirdetett elsőfokú ítélet szerint a Fővárosi Bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Tocsik Márta jogásznőt és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. jogi igazgatóságának volt igazgatóját, valamint az rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori vezetőjét. A bíróság ugyanakkor bűnösnek mondta ki Boldvai László szocialista országgyűlési képviselőt, a párt egykori pénztárnokát, továbbá Budai György és Vitos Zoltán vállalkozókat az ellenük befolyással való üzérkedés miatt emelt vád alapján.

(Népszava)