Páncélautót kapnak a politikusok<br/>

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Köztársasági Ôrezred illetékesei heteken belül döntenek arról, hogy a védett állami vezetők autóit milyen új biztonsági eszközökkel szereljék fel - tudtuk meg Garamvölgyi Lászlótól, az ORFK kommunikációs igazgatójától.
Vágólapra másolva!

Abban mindhárom szerv vezető munkatársai megegyeznek, hogy erősíteni kell a vezető politikusok védelmét. Garamvölgyi László a Népszavának nyilatkozva kijelentette: a gépjárműveket ellátják műholdas követőrendszerrel, így számítógép segítségével pontosan nyomon lehet követni az autók helyzetét. Tervek szerint az autók egy részénél kicserélik az ablaküvegeket golyóálló üvegre, és néhány autót olyan karosszériával, páncéllal is ellátnak, amin nem hatol át még a puskagolyó sem.

Éskovács Péter

(Népszava)