A vizsgálati fogságban tartott titkosszolgálati vezető kegyelmi kérvényében háromszor vádolja meg Me

Vágólapra másolva!
A Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökhöz írt nyolcoldalas kérelmében Svechota három helyen az ifjabb Kovác elhurcolásának hátterében álló személyként jelölte meg Vladimír Meciar volt miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

Jaroslav Ivor tábornok, a szlovák országos nyomozóhivatal főigazgatója közölte, hogy ha Svechota netán visszavonná a vallomását, attól az még bizonyíték marad.
A szlovák sajtó és az időközben kormányzati pozícióba jutott egykori ellenzék évek óta azt állítja, hogy az akkori államfő, Michal Kovác fiának erőszakos elhurcolására Vladimír Meciar adhatott utasítást közeli emberének, a SIS akkori igazgatójának, Ivan Lexának, aki ellen Svechota már vallomást tett. Svechota vallomásában állítólag az áll, hogy az elhurcolást Lexa tervelte ki, és ő adta ki az akció végrehajtását elrendelő utasítást is.
Megbízható források szerint meg nem nevezett személyek az ügyvédjén keresztül rendkívül erős nyomást gyakorolnak Svechotára: vallomásának visszavonására akarják rávenni.
Dzurinda miniszterelnök is megerősítette, hogy eljutott hozzá Svechota kegyelmi kérvénye, de arról nem nyilatkozott, hogyan kívánja elbírálni. Megerősítette viszont, hogy Meciar neve háromszor fordul elő a kérvényben.
Sajtótájékoztatóján Vladimír Meciar mindennemű gyanúsítást visszautasított. Tagadta, hogy kormányzása alatt a kormány irányította volna a titkosszolgálatot. A szlovákiai lapokban az utóbbi hetekben gyakran utaltak arra, hogy a visszavonultságából ismét előlépett Vladimír Meciar azért indul az államfői posztért, mert egyedül a legfőbb közjogi méltóság szerepében mentesülhet a felelősségre vonástól, s egyedül az államfői posztról oszthat ismét kegyelmet egykori cinkosainak.

(MTI)