A Fidesz és a parlament többi pártja eltérően vélekedik a választási reformról<br/>

Vágólapra másolva!
A parlement választási reformjával foglalkozó bizottságának ülésén - amin az SZDSZ nem képviseltette magát - a pártok nem fogadták el a Fidesz javaslatát. A kormánypárt továbbra is a kétfordulós választási rendszert tartja célszerűnek.
Vágólapra másolva!

Fidesz indítványozza az Országgyűlés létszámának radikális, 386-ról 276 főre csökkentését, a 176 egyéni választókerület meghagyását, a területi listák megszüntetését és a kétfordulós rendszer fenntartását.
Salamon László a parlement választási reformjával foglalkozó bizottságának ülésén elmondta, hogy a Fidesz javaslata fenntartja a választási rendszerben megjelenő arányosságot.
A politikus kijelentette, pártja elképzelései szerint a 276 országgyűlési képviselőből 176-ot egyéni választókerületekben százat pedig országos listán választanának meg. Igy 110 fővel, azaz 30 százalékkal csökkene a parlament jelenlegi létszáma. A koncepcióról szóló írásos dokumentumban - a kétfordulós rendszer fenntartása mellett - a párt azt is indítványozza, hogy a második fordulóban az eddigi három helyett csak az első két jelölt jusson tovább.
A legnagyobb kormányzópárt koncepcióját a bizottság ülésén minden frakció képviselője - kivéve az SZDSZ-t, amely nem volt jelen - elutasította.

Az FKgP még a hétvégén bejelentette: egy egyfordulós választási rendszer sokkal hatékonyabban működne, és olcsóbb is lenne. Véleményük szerint, a rendszer nem teszi lehetővé a tömegbázisukat elvesztett pártok számára, hogy más pártok oldalvízén bekerüljenek a törvényhozó testületbe.
Így a párt javasolni fogja a választási rendszert szabályozó törvény módosítását.
Pokol Béla (FKGP) kijelentette: ha a Fidesz kitart álláspontja mellett, akkor "az FKGP javaslata puszta teória marad, nem okoz majd feszültséget a koalícióban".
Túri-Kovács Béla (FKGP) bírálta a Fidesz azon indítványát, mely az Országgyűlés létszámának radikális, 386-ról 276 főre csökkentését, a 176 egyéni választókerület meghagyását, a területi listák megszüntetését és a kétfordulós rendszer fenntartását tartalmazza.
Túri-Kovács szerint az Országgyűlés létszámának radikális csökkentése és a területi listák megszüntetés aránytalanságot eredményezne a választási rendszerben, s hátrányosan érintené a kis és közepes pártokat.

Balsai István (MDF) elfogadhatatlannak ítélte az országgyűlési képviselők létszámának radikális csökkentésére és a területi listák eltörlésére vonatkozó pontokat.

Az MSZP egyetért az FKgP-vel, ők is az egyfordulós választási rendszert támogatják. Lamperth Mónika (MSZP) kifejtette: a Fidesz megsérti a parlamenti pártok által konszenzussal kialakított álláspontot, amely szerint igyekeznek javítani a választási rendszer arányosságán.

Balczó Zoltán (MIÉP) véleménye szerint a többi párt koncepciója közelíthető egymáshoz, a legnagyobb kormányzó párté azonban nem.

(MTI)

Ajánló:

Az MSZP képviselőnőjének bemutatkozó oldala.