Népszerű drog az alkohol<br/>

Vágólapra másolva!
Magyarországon továbbra is az alkohol a legnépszerűbb "drog", saját bevallása szerint a felnőttek 69 százaléka fogyaszt kisebb-nagyobb rendszerességgel valamilyen szeszes italt. Alkoholra már tavalyelőtt is több mint 33 milliárd forintot költöttünk, de ennél is többet, csaknem 60 milliárdot áldoztak szenvedélyükre a dohányosok.
Vágólapra másolva!

A Monitor Társadalomkutató Intézet és Módszertani Központ legfrissebb felmérése szerint az egészségkárosítás két legjellemzőbb formája Magyarországon továbbra is az alkoholfogyasztás és a dohányzás.
A csecsemőket és az aggastyánokat is beleértve fejenként 3347, vagyis összesen több mint 33 milliárd forintot költöttünk alkoholra 1997-ben - ez már a KSH háztartás-statisztikai adataiból tudható. A dohányosok azonban még ennél is több pénzt áldoztak szenvedélyükre; a KSH szerint fejenként 5928, összesen tehát csaknem 60 milliárd forintot füstöltek el. E két egészségkárosító élvezeti cikkre az élelmiszerre fordított kiadások - fejenként valamivel több mint 87 ezer forint - tíz százalékánál is nagyobb összeget költöttünk.
Minisztériumi és egészségpénztári adatok azt mutatják, hogy az alkoholos italok jövedéki és fogyasztási adójából tavaly 41 milliárd forint, a dohánytermékekből 72,8 milliárd forint folyt be a központi költségvetésbe. Gyógyításra ugyanakkor 300, táppénzre 42, gyógyszerre 124, rokkantnyugdíjra pedig 100 milliárd forintot költöttünk központi forrásból.
Az ország 120 vidéki településén, valamint Budapest 23 kerületében ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt bevonásával készült Monitor-vizsgálat szerint míg a községekben élő nők az átlagosnál egészségesebben élnek, a fővárosi fiatal, illetve középkorú férfiak mindenkinél intenzívebben rombolják az egészségüket.
Magyarországon jelenleg is az alkohol a legnépszerűbb "drog". Saját bevallása szerint a felnőttek 69 százaléka fogyaszt kisebb-nagyobb rendszerességgel szeszes italt. A
rendszeres alkoholfogyasztók aránya átlag feletti az alacsony iskolázottságúak körében, a diplomások inkább alkalmi ivók.
Az alkohol rabjai szűkös anyagi forrásaik ellenére is áldoznak káros szenvedélyükre: a rendszeres alkoholfogyasztók háztartása 50 ezer forintnál kevesebből gazdálkodik havonta.
A vizsgálatból kiderül az is: a felnőttek 27 százalékát kitevő dohányosok naponta átlagosan 17 szál cigarettát szívnak el. A legtöbb nikotinfüggő 45-59 év közötti, budapesti férfi, míg e szokás kevésbé elterjedt a községekben. A kistelepüléseken a megkérdezettek 61 százaléka saját bevallása szerint még sosem gyújtott rá.
A vizsgálatba bevont harmadik egészségkárosító cikk, a drog fogyasztása még jellemzőbben városi sajátosság. A fővárosi érettségizettek négy, a 18-29 évesek hat százaléka vallotta magát kábítószer-élvezőnek. Az összes drogfogyasztó kétharmada a fiatalok közül kerül ki, körükben a marihuána, az LSD és a hasis a legnépszerűbb kábítószer.
Mindeközben a megkérdezettek többsége (70 százalék) állítása szerint naponta legalább háromszor eszik, viszont túlnyomó része (59 százalék) egyáltalán nem sportol.

Haiman Éva

(Magyar Hirlap)