Sikeresen zárult a nyomozás az autófosztogatók ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
A gyöngyösi rendőrkapitányság vádemelési javaslattal befejezte a nyomozást egy nyolctagú autófosztogató banda ügyében. A bandát összesen 80 gépkocsi feltörésével gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A főleg fiatalkorúakból álló banda, amelyben csupán két felnőtt volt - valamennyien gyöngyös-felsővárosi lakosok - az elmúlt év nyara óta foglalkozik autófeltöréssel a mátraaljai településen és környékén. Többnyire rádiótelefonokra, autórádiókra specializálták magukat, de vittek mindent, például közokiratokat is. A lopott holmi többségét értékesítették, a zsákmány egy része viszont előkerült a házkutatások során.
A nyomozás már november óta tart. Akkor gépkocsifeltörés miatt elfogták a 28 éves K. J.-t, akiről utóbb kiderült, hogy az autófosztogató banda tagja, majd sorban lebuktak társai is.
A vádemelési javaslatot a gyöngyösi rendőrkapitányság megköldte a Heves Megyei Főügyészségnek. A két felnőtt előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, a fiatalkorúak szabadlábon védekezhetnek.

(MTI)