A jövő héten várhatóan rendkívüli ülést tart a parlament<br/>

Vágólapra másolva!
Miután az elmúlt két hétben a koalíciós és az ellenzéki frakciók egymás napirendi pontjait szavazták le a parlamentben, mindkét oldal úgy látja, ideje lenne érdemi munkát végezni.
Vágólapra másolva!

A koalíciós frakcióvezetők levélben kérik Áder János házelnököt, hogy jövő hétfőre hívja össze a parlament rendkívüli ülését – mondta Bánk Attila kisgazda frakcióvezető. Erről Szájer József, a Fidesz, Bánk Attila, az FKGP és Balsai István, az MDF frakcióvezetője szerdán állapodott meg.
Bánk Attila elmondta: azt javasolják, hogy ugyanazokat a témákat vitassa meg a Ház, amelyek az e heti elmaradt parlamenti ülés napirendjén szerepeltek volna. A kormánykoalíció három frakcióvezetője egyetért abban, hogy a jövő héten tartsák meg az MSZP által kezdeményezett politikai vitanapot is.

"Az Országgyűlés ellenzéki alelnökei hatpárti egyeztetést kezdeményeznek a kormánypárti frakcióknál a parlament tekintélyének visszaállítása érdekében" - hangzott el Szili Katalin (MSZP) és Wekler Ferenc (SZDSZ) sajtótájékoztatóján. A javaslattal a szocialista frakció is egyetért.
A két alelnök szerint az Országgyűlés munkája válságban van. Kérték Áder János házelnököt, hogy a jövő hétre hívja össze a törvényhozás soron következő ülését a napirenden szereplő, illetve az MSZP és SZDSZ által javasolt témák megvitatására.
Szili Katalin és Wekler Ferenc szerint a közterhek alakulásáról péntekre tervezett politikai vitanapot meg kell tartani akkor is, ha az a kedden el nem fogadott napirend része volt. A kérdés megvitatására szerintük össze kell hívni a házbizottság ülését. Jelezték, hogy a vitanap megtartásának határideje június 1-jén lejár.
A Ház szocialista alelnöke szerint a parlamenti munka sérülése a bizottsági helyek elosztásával kezdődött, a háromhetes munkarend bevezetésével, a rendkívüli ülések megtartásának megakadályozásával, majd a keddi plenáris ülésen a napirend el nem fogadásával folytatódott.
"A koalíció frakciói saját képviselőik irányában sem tudják érvényesíteni akaratukat" - fogalmazott Szili Katalin.

Kedden a napirend előtti felszólalások után az Országgyűlés nem tudta megkezdeni munkáját, mivel az MSZP és az SZDSZ képviselői a megismételt szavazásokon sem nyomták meg a gombot. Az utolsó eredménytelen szavazás után az ülést vezető elnök június 14-ére hívta össze az Országgyűlést.
Az MSZP múlt hét csütörtökre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte. A téma a társadalombiztosítás finanszírozása lett volna. A Fidesz azonban már előre jelezte, hogy nem megy el az ülésre, így nem tudták megszavazni a napirendi pontokat.

(MTI)