Pénteken születik jogerős ítélet a februárban Budapesten demonstráló majd verekedő külföldi és magya

Vágólapra másolva!
Pénteken várhatóan jogerős ítéletet hirdet a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság nyolc - többségében külföldi - "skinhead" ügyében. A fiatalok a vád szerint február 13-án este a budapesti Viking Klubban az őket igazoltatni próbáló rendőrökre támadtak.
Vágólapra másolva!

A gyorsított eljárással bíróság elé állított három német, két szlovák, két magyar és egy cseh állampolgárságú fiatal közül a február 25-én kihirdetett elsőfokú ítélet szerint heten bizonyíthatóan elkövették a terhükre rótt cselekményeket. Ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság hat vádlottat nyolc-nyolc havi, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel, a külföldieket pedig mellékbüntetésként az országból történő kiutasítással sújtotta.
A bíróság egy fiatalkorú magyar állampolgárt másfél év próbaidőre bocsátott és pártfogói felügyelet alá helyezett, egy német állampolgárt pedig bizonyítottság hiányában felmentett. Az ítélet ellen a védők felmentésért, az ügyész pedig a felmentett vádlott kivételével súlyosbításért fellebbezett.
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Viking Klubban február 13-án este történtek miatt. Az ügyész perbeszédében hat vádlottra letöltendő szabadságvesztést kért, indítványozta ugyanakkor a magyar állampolgárságú fiatalkorú esetében a szabadságvesztés
felfüggesztését, továbbá az egyik német állampolgárságú személy bizonyítottság hiányában történő felmentését.
A vád szerint a "skinhead" fiatalok aznap a második világháborúban elesett magyar és német katonákra emlékezve demonstrációt tartottak a Várban, majd este a XIII. kerület Kerekes utca 6. szám alatti klubban gyűltek össze. Amikor az ORFK készenléti rendőrségének, illetve a BRFK központi ügyeleti főosztályának munkatársai igazoltatni próbáltak a szórakozóhelyen, a több száz fiatal "Sieg Heil" felkiáltásokkal sörösüvegeket, téglákat, székeket és más a kezük ügyébe eső tárgyakat dobált az intézkedő rendőrök felé. Emiatt nyolc hivatalos személy könnyű sérüléseket szenvedett.
A bíróság a vádlottak következetes tagadásával ellentétben inkább a terhelő - részben sértetti - tanúvallomásokat fogadta el. Ugyanakkor ítéletében azt is leszögezte, hogy az eljárást nem
skinhead-perként kezeli.

(MTI)