Szenes irányítja az MTV műsorait<br/>

Vágólapra másolva!
A közszolgálati televízió szórakoztató, kulturális és politikai műsorait irányítja a jövőben Szenes Andrea, miután a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma tegnapi ülésén jóváhagyta Feledy Péter és Kővári Péter alelnöki megbízatásának felbontását, valamint Szenes kinevezését.
Vágólapra másolva!

Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió ügyvezető elnöke lecserélte az MTV felső vezetését, és alelnökké nevezete ki Szenes Andreát. Szenes a közszolgálati televízió szórakoztató, kulturális és politikai műsorait irányítja majd. Ezt az új pozíciót azt követően hozta létre a tévéelnök, hogy felbontotta Feledy Péter, a politikai műsorokért felelős alelnök és Kővári Péter kulturális alelnök szerződését. A lépéseket az MTV Közalapítvány kuratóriuma tegnapi ülésén jóváhagyta. Kőváriról a testület nem szavazott, mivel ő közös megegyezéssel vált meg a posztjától. Feledy leváltását viszont egyhangúan szavazta meg ugyanaz a testület, amely pontosan két hete erősítette meg a posztján.
A kisgazdák által ajánlott Szenes Andrea kinevezésére vita után végül 13 igennel, öt nem és 3 tartózkodással bólintott rá a testület. A kuratórium jóváhagyta Szabó üzleti tervét is.
A tévéelnök ma jelenti be a hírműsorok élén végrehajtott vezetőcseréket. Mint megírtuk, a hírigazgatói posztra Csermely Pétert, az Új Demokrata szerkesztőjét nevezi ki Szabó, a Híradó élén Tarr Péter áll majd, A Hét főszerkesztője pedig Csúri Ákos lesz a jövő hónaptól.

Haszán Zoltán

(Magyar Hirlap)