Az ukrajnai magyarok Demokrata Szövetsége bírálja a magyar kormány külpolitikáját

Szombaton Ungváron tartotta soros, ezúttal tisztújító közgyűlését az egyetlen országosan bejegyzett ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. A szervezet részéről a vezetők elégedetlenségüknek adtak hangot a magyar kormány határon túli politikáját illetően.

A kárpátaljai és a diaszpórában tevékenykedő több magyar szervezetet tömörítő UMDSZ 1992-ben alakult az ukrajnai magyarság érdekeinek országos szintű megjelenítése céljából. A Szövetség tevékenységéről beszámoló Tóth Mihály elnök, volt parlamenti képviselő sajnálkozását fejezte ki, hogy az UMDSZ-nek nem sikerült rendeznie kapcsolatait - mint fogalmazott - a szervezettől távolodó új magyar kormánnyal és az MVSZ-szel. Az ukrajnai magyarság kilátásairól szólva elmondta: az országban a válság tovább fog mélyülni, ezzel együtt romlani fog a demokrácia szabályainak betartása, sőt félő, hogy a törvénymódosítások következtében parlamenti képviselet nélkül marad a kárpátaljai magyarság.
Az UMDSZ tagszervezeti küldöttei bírálták a magyar kormány határon túli magyarságpolitikájának azt az alapelvét, hogy csak a parlamenti képviselettel bíró érdekvédelmi szervezeteket - Ukrajnából a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget - tekintik legitimnek az intézményesített magyar-magyar kapcsolattartásban, s szerintük ennek megfelelő a kisebbségi szervezetek anyagi támogatása is. A kritikára válaszolva Tóth István, a HTMH főosztályvezetője cáfolta, hogy a magyar kormányzat vagy az általa képviselt hivatal megkülönböztetné vagy kétségbe vonná a KMKSZ mellett működő magyar szervezetek legitimitását. Szerinte a hivatalos magyarországi kisebbségpolitika súlyuknak megfelelően kezeli őket. A közgyűlés nyilatkozatba foglalta: eseti bizottságot állít fel a HTMH-val, illetve az UMDSZ kapcsolatfelvételi kezdeményezéseit elutasító KMKSZ-szel való viszony tisztázására, szorgalmazza a közalapítványi támogatások méltányosabb elosztását.

(MTI)

Ajánló:

A kisebbségi adatok Ukrajnából