A közszolgálati rádiók jövőjéről tárgyalt a Magyar Rádió kuratórium elnöksége

A Petőfi rádió jövőjéről, valamint a Magyar Rádió Rt. Felügyelő Bizottságának javadalmazásáról folytatott hosszas eszmecserét hétfői, estébe nyúló ülésén az MR Közalapítvány kuratóriumának elnöksége.

Agárdi Péter (MSZP) elnök ismertetése szerint az elnökség meghallgatta Hajdu István beszámolóját a Petőfi rádió továbbfejlesztéséről, s az ismertetés kapcsán számos észrevétel hangzott el.
Az MTI kérdésére válaszolva a kuratórium elnöke elmondta: megítélése szerint a testület tagjai nagyjából egységes álláspontra helyezkedtek a tekintetben, hogy a Petőfi rádiónak nem a kereskedelmi rádiók utánzását és nem a mindenároni hallgatottság-növelést, hanem a közszolgálati feladatok frissebb, dinamikusabb, vonzóbb képviseletét kell célul kitűznie.
Az ülésen szóba került az a levél is, amelyet Németh Erzsébet (Fidesz), a kuratórium elnökhelyettese fogalmazott meg a részvénytársaság felügyelő bizottsága kapcsán. Az elnökhelyettes elismerte, hogy létezik ilyen levél, és, hogy a Népszabadság hétfői számában idézettek pontosak. A levélben a Népszabadság értesülése szerint Németh Erzsébet figyelmezteti a Fidesz, az FKGP, az MDF, az MDNP, a KDNP és a MIÉP által jelölt kurátortársait, hogy - a közös megbeszéléseken elhatározottak szerint - ne fogadják el a felügyelő bizottság díjazásának emelését. Fontosnak nevezi továbbá, hogy az üléseken egységes nézetet képviseljenek az említett pártok delegáltjai.
- Álláspontom az, hogy a Magyar Rádió Rt. Felügyelő Bizottságát, vagy egyes tagját, illetve tagjait esetleg vissza kell hívni - fogalmazott az MTI-nek nyilatkozva Németh Erzsébet.
Szerinte ugyanis volt arra példa, hogy a bizottság - feladatával ellentétben - nem hívta fel a figyelmet valamely problémára.
Az elnökhelyettes közölte: az ülésen - igen nagy többséggel - határozatot hoztak arról, hogy nem emelik a bizottság tagjainak díjazását.

(MTI)