Pártvezetők nyilatkoztak az MDF és az MDNP szorosabb együttműködéséről

A Magyar Demokrata Fórum elnöke és Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke az MTV1 Szabadság tér című műsorában, első ízben beszélt hivatalosan a két párt jövőbeni szorosabb együttműködéséről.

"A jobboldali pártok és szervezetek integrációja nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a nemzeti, keresztény és konzervatív értékrend az eddigieknél hangsúlyosabban jelenhessen meg a mindennapok politizálásában" - jelentette ki Dávid Ibolya. Az MDF szombati választmányi ülése egyhangú döntéssel hatalmazta fel a pártelnököt a tárgyalások megkezdésére. Dávid Ibolya kijelentette: mindkét párt élére olyan személyek kerültek, akik az elmúlt időszakban nem kaptak egymástól, és nem adtak egymásnak sebeket.
Pusztai Erzsébet arról szólt, hogy fontos az együttműködés, ezért - az MDF-ből való kiválás tanulságának levonása után – most már nem szabad a múlttal foglalkozni. Hozzátette: vigyázni kell azonban arra, hogy egy túl hirtelen összevont szervezet ne váljon ismét politikai feszültségekkel terhes erővé.

(MTI)

Ajánló:

A legkisebb kormánypárt elektronikus oldala.

Korábban:

1999.05.29.