Mintegy 1400 ház került veszélybe az elmúlt napok esőzései miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Az ország számos pontján védekezik az esőzések utáni áradások ellen a polgári védelem.
Vágólapra másolva!

"Jelenleg is folyik a Tolna megyei ujregi halastó gátjának erősítése. Eddig 1200 homokzsákot használtak fel" - mondta Schieber József polgári védelmi szóvivő.
Hasonló munkálatok folynak a Pest megyei Tápióbicskén és Tápiógyörén, míg Pándon már befejeződött a belterületi fertőtlenítés.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyán a felhőszakadás nyomán 15 lakást öntött el a víz, Bogácson és Cserépfalván pedig a medréből kilépő Kánya patak árasztott el 60-80 házat.
Schieber József szerint az elmúlt napok esőzései miatt mintegy 1400 ház került veszélybe.

(MTI)

Korábban: