Brit repülőgép kényszerleszállása Ferihegyen <br/>

Vágólapra másolva!
Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways 757-es Boeing típusú repülőgépe Ferihegyen, hétfőn délután fél kettő előtt.
Vágólapra másolva!

A 767-es számú járat, amelynek fedélzetén 170 utas tartózkodott, szerencsésen és minden bonyodalom nélkül ért földet. Péterffy Gábor, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság szóvivője elmondta: a légi jármű egyik hajtóműve Magyarország területe felett hibásodott meg.

(MTI)