Az ítéletidőben rekordot döntött a tűzoltóság<br/>

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hat napot jellemző ítéletidő a becslések szerint több százmillió forint kárt okozott hét megye 75 településén. A heves esőzések és a viharos időjárás miatt a tűzoltóknak nagyságrendekkel megnőtt a munkájuk az ár- , illetve a belvíz, valamint viharkárok elhárításában, s így csak kedden 1800 riasztás érkezett, ami háromszor több, mint az elmúlt évben összesen.
Vágólapra másolva!

A vihar és a felhőszakadás összesen 2458 házban okozott károkat, a legtöbb épület, körülbelül 1400 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sérült meg. Nógrád megyében mintegy 130, Pest megyében pedig több mint 600 otthont ért kár.
A polgári védelmi behívókat 28 településen küldték ki, így összesen 2348 ember dolgozott a vészhelyzet elhárításán. A polgári védelem hivatásos állományából mintegy 120 szakember szervezte a védekezési munkálatokat és dolgozott folyamatosan.
A PVOP eddigi költségei mintegy 40 millió forintra tehetők. A Polgári Védelem Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezete helikopterekkel, gépkocsikkal, terepjárókkal, 5000 homokzsákkal, 1200 darab fáklyával, 5 tonna klórmésszel, 500 ágybetéttel és takaróval segítette a megszorult településeket.
Gyakorlatilag már mindenhol apad a víz, a polgári védelem a vízelfolyásokat kezeli, illetve megkezdődött a hordalék és a sár eltávolítása, valamint a kikapcsolt közművek üzembe helyezése is. A PVOP és az ÁNTSZ szakemberei elkezdték a felméréseket az esetlegesen szükséges fertőtlenítés érdekében.

Csaknem kétezer hivatásos és mintegy kétszáz önkéntes tűzoltó dolgozik éjt nappallá téve az országban, és behívták a szabadságon lévő állományt is. A sohasem látott munkamennyiség miatt a tűzoltók nem tudnak minden esethez azonnal kivonulni, ezért a parancsnokságokon élet- és értékveszély alapján rangsorolják a hívásokat.
Csak e különösen aktív időszak elmúltával lehet majd megállapítani az ár- és belvíz, valamint a viharkárok elhárítása miatt megnövekedett költségeket, de az biztos, hogy az ítéletidővel járó munkálatok legalább tízmilliós többletkiadást jelentenek a tűzoltóknak.
A tűzoltóság az azonnali beavatkozásra, illetve reagálásra képes szervekkel, a rendőrséggel, a mentőkkel, a kommunális szervekkel, valamint az önkormányzatokkal és a polgári védelemmel működik a legszorosabban.
Az ország területén a főváros mellett a tolnai, a baranyai, a somogyi és a nógrádi védekezési munkálatokban vesznek részt legaktívabban a tűzoltók. Az életmentés mellett az állatok és az értékek biztonságba helyezése, valamint a viharkárok elhárítása - például a kidőlt fák elszállítása - adja a legtöbb munkát.

Fejér megyében még négy lezárt út felszabadítása vár a közútkezelő szakemberekre és a tűzoltókra. A megyei védelmi bizottság megállapítása szerint a hétfő éjszakai és a keddi felhőszakadás s az ehhez társult orkánszerű szél rendkívül nagy - egyelőre felbecsülhetetlen mértékű - károkat okozott a megyében. Szerda reggelre - mivel kedd éjszaka nem esett az eső – megállt a patakok, vízfolyások áradása, s ha nem érkezik csapadék-utánpótlás, akkor újabb területek már nem is kerülnek víz alá.
A tűzoltók a rendkívüli helyzetben "rekordot" produkáltak: két nap alatt 300-nál is többször kellett kivonulniuk azért, hogy útra dőlt fákat távolítsanak el, vagy azért, hogy kiszivattyúzzák az egyes mélyebben fekvő területeket elöntő vizet. A bejelentett károk mintegy felét már elhárították, a többi helyeken fontossági sorrendben, de folyamatosan dolgoznak.
A 100-120 kilométeres sebességgel száguldó vihar e megye területén is mérhetetlen károkat okozott növényzetben, például a fákban. Az utakról, illetve az utak mellől csak eddig kétszáznegyvennél több fát távolítottak el, s ennek még legalább háromszorosát kell elvonszolni vagy kivágni.

(MTI)

Ajánló:

A következő órák, napok időjárásáról kaphat tájékoztatást, ha erre jár.