A Budapesten lefoglalt robbanóanyag ausztriai betörésből származhat <br/>

Vágólapra másolva!
A Kurier című osztrák bulvárlap kedden megjelent értesülése szerint nyomozás folyik annak kiderítésére, vajon van-e összefüggés a Budapesten talált robbanóanyag és egy alsó-ausztriai betörés között.
Vágólapra másolva!

A lap megerősítette, hogy Ausztriából származik az a 74 kilogramm danubit, amelyet magyar rendőrök találtak hétfőn egy Trabantban. A két magyar gyanúsított azt állítja, hogy a robbanóanyagot Bécsben kapta - további részleteket azonban nem hajlandó elárulni.
Az osztrák belügyminisztérium egyik illetékese elmondta: nemrég Alsó-Ausztriában egy betörés során nagyobb mennyiségű ipari robbanóanyag tűnt el.
Jelenleg folyik a vizsgálat annak megállapítására, hogy van-e összefüggés a két eset között.
Ezzel ellentétben a HavariaPress úgy értesült a Trabantban talált 74 kilogrammnyi ipari robbanóanyaggal kapcsolatosan, hogy az nagy valószínűséggel a Ferencvárosi Pályaudvaron 1993-ban történt rakománydézsmálás során tűnt el.
Akkor egy Bécsből Törökországba tartó ipari robbanóanyag-szállítmányt fosztottak ki. A nyomozás során az elkövetőket elfogták és az ellopott robbanóanyag egy része is megkerült. A tegnap, egy közúti ellenőrzés során Budapesten lefoglalt 491 darab 15 dekás "Lamtex" robbanóanyagot 1992. novemberében, egy osztrák robbanóanyaggyárban gyártották.

(Havaria Press)

Ajánló:

(Német nyelven)