Unikum a magyar bírósági gyakorlatban: 153-an ülnek a vádlottak padján<br/>

Vágólapra másolva!
A vádlottak számát tekintve egyedülálló per kezdődött szerdán a Miskolc Városi Bíróságon. Nem kevesebb, mint 153 ember felett ítélkezik a bíró.
Vágólapra másolva!

A vád: adócsalás. Az ügy szálai 1993-96-ra nyúlnak vissza. Az elsőrendű vádlottak a Borsodgépker Kft. tulajdonosai, vezetői, akik hajléktalanok közreműködésével jogtalanul igényeltek vissza áfát, több mint 100 millió forint értékben. A vádirat az elmúlt év végén született meg, a fő vádpont: adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette. Miután a bűncselekményben irataikkal a hajléktalanok is tevőlegesen részt vettek, így természetesen ők is a vádlottak padjára kerültek. Nekik azonban fogalmuk sem volt, mit is írnak alá, hiszen csak egy üres papírra kellett rákanyarítaniuk a nevüket. Így olyan is akadt, aki kamiont adott el.
A bíróságnak egyébként komoly technikai gondot okozott a megfelelő nagyságú terem hiánya, ugyanis 153 vádlottat lehetetlen egy tárgyalóteremben elhelyezni. A szerdai nyitótárgyaláson azonban nem minden vádlott jelent meg, a hajléktalanok pedig általában ügyvéd nélkül jöttek el.

(MTI)