Nincs Hack-ügy a liberális pártban<br/>

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ-ben nincs Hit Gyülekezet-ügy, s Hack Pétert sem mondatják le frakcióvezető-helyettesi posztjáról. A párt ügyvivői testülete többször is tárgyalta a kérdést, s végül azt az álláspontot alakította ki, hogy a Hit Gyülekezetről szóló könyv egy gyűlölettel átitatott írás, amelyet olyan ember vetett papírra, aki csalódott a korábban maga választott értékeiben és vakhitében.
Vágólapra másolva!

Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője szerint komoly ember nem gondolhatja az SZDSZ-ről, hogy kiszolgáltatottja lenne bármely egyháznak vagy felekezetnek. Az ügyvivő úgy látja, az SZDSZ az egyetlen liberális párt, amely rendszeresen kiáll a vallásszabadság mellett, s jó kapcsolatokat ápol a történelmi és a kisegyházakkal is.
Horn emlékeztetett arra, hogy képviselőcsoportjuk tagja volt Raj Tamás, a zsidó egyház vezetője, Iványi Gábor metodista és Hajdú Zoltán református lelkész.
Hack Péter szerepvállalását a Hit Gyülekezetben az SZDSZ a képviselő magánügyének tekinti. Mindenki abban hisz, amiben akar, s ezután sem fogják megkérdezni a pártba belépni szándékozóktól, hogy hová tartoznak. Horn szerint Hack sohasem titkolta kötődését a gyülekezethez, de kiváló jogi elme, akinek vallása politikai munkásságában sohasem érvényesült.
Horn Gábor azt sem tartja kifogásolhatónak, hogy a gyülekezet tagjai segítettek a szabad demokratáknak a kopogtatócédulák gyűjtésében. Szerinte ilyen segítséget más szervezetektől más pártok is kaptak, s a választás előtt számos templomban megmondták a papok, kire szavazzanak a hívek.

Gréczy Zsolt

(Magyar Hirlap)