Robbanás következtében életveszélyesen megsérült egy fiú Veszprémben<br/>

Vágólapra másolva!
Robbanás történt az alsóőrsi általános iskola udvarán pénteken 21 óra 45 perckor. A detonáció következtében egy tízéves fiút életveszélyes sérülésekkel szállítottak a Veszprém megyei kórházba. További négy diákot és egy tanárt könnyebb sérülésekkel ápolnak Veszprémben.
Vágólapra másolva!

Az iskolában Veszprém megyei gyerekek táboroznak, és az udvaron éppen szalonnasütéshez készülődtek, amikor a robbanás történt. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság helyszíni szemléjének eddigi megállapításai szerint feltehetően az udvar feltöltésére évekkel ezelőtt odahordott földdel együtt kerülhetett be az iskola területére egy robbanószerkezet, ami a hő hatására aktivizálódott.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a vizsgálatot.

(MTI)