Ezrek emlékeztek meg Kádár Jánosról <br/>

Vágólapra másolva!
Tömegek vettek részt szombaton Budapesten a Fiumei úti temetőben, a Kádár János halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett munkáspárti megemlékezésen.
Vágólapra másolva!

Thürmer Gyula pártelnök, az esemény szónoka arról beszélt, hogy Kádár János nevéhez fűződik "a XX. századi magyar csoda", mivel az ő nevével fémjelzett három évtizedben a magyar társadalom forradalmak és ellenforradalmak, polgárháborúk és társadalmi megrázkódtatások nélkül, a világgal békében élt. Szavai szerint Kádár olyan nemzeti politikus volt, akinek helye a magyarok emlékezetében Deák Ferenc és Andrássy Gyula mellett van. Hozzátette: míg a mai hatalom a lakosság 10 százalékának
boldogulását szolgálja, Kádár János olyan rendszert épített, amelyben mindenki, még az akkori polgárok is megtalálták számításukat. Hangsúlyozta: már Kádár is felismerte, hogy az ország nem áll és nem állhat csak az övével egyező eszméket valló emberekből, a mai hatalom egy éve polgárháborút vív a gazdaságban, a sajtóban, a kultúrában, az ország nagy része ellen. Az ünnepség végén Kádár János sírjánál koszorút helyeztek el a Munkáspárt, a Baloldali Front, a Kurdisztáni Munkáspárt, a Marxista Ifjúsági Szövetség, a Kádár János Baráti Társaság, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői.

(MTI)

Ajánló:

A Sulinet honlapján