Letartóztatták a csecsen belbiztonsági minisztert<br/>

Vágólapra másolva!
A moszkvai vnukovói repülőtéren pénteken az orosz szervezett bűnözés elleni hatóság emberei őrizetbe vették Turpal Ali Atgerijev csecsen belbiztonsági minisztert.
Vágólapra másolva!

Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Atgerijevet 1996 óta körözték, mert az egyik irányítója volt annak a véres fegyveres támadásnak, amelyet a hírhedt csecsen harctéri parancsnok, Szalman Radujev emberei hajtottak végre a dagesztáni Kizljar városa ellen.
A jelenleg ukrajnai látogatáson tartózkodó Szergej Sztyepasin orosz miniszterelnök kijelentette, hogy amint hazatér Moszkvába, ki akarja deríteni, mi történt Atgerijev körül.
A belügyminisztérium szerint nem igaz a moszkvai csecsen vezetőknek az az állítása, hogy Atgerijev a Jelcin-Maszhadov elnöki találkozó előkészítéséről tárgyalt volna. Atgerijev őrizetbe vételének hírére Groznijban összeültek a csecsen vezetők és harctéri parancsnokok.
A csecsen főügyész helyettese az RTR televíziónak kijelentette, hogy az incidens egyértelműen a készülő Jelcin-Maszhadov találkozót ellenző hatalmi körök műve.
Az NTV felidézi, hogy az 1996-os kizljari túszdráma után Atgerijevet hősként ünnepelték Groznijban, és Maszhadov miniszterelnök-helyettessé és állambiztonsági miniszterré nevezte őt ki. E funkciójában Atgerijev gyakran tárgyalt az illetékes orosz vezetőkkel, köztük Szergej Sztyepasin korábbi belügyminiszterrel és helyettesével, Vlagyimir Rusajlóval, de sohasem jelentett akadályt, hogy szövetségi körözés van érvényben ellene.
Amikor idén márciusban Groznijban elrabolták Gennagyij Spigun orosz rendőrtábornokot, Atgerijevet nevezték ki a tábornok felkutatásával megbízott nyomozócsoport vezetőjévé. Spigun sorsáról azóta sincs semmi hír. Mindeddig úgy tűnt, hogy Moszkva érdekelt az Atgerijevvel folytatott párbeszéd fenntartásában.

(MTI)

Ajánló:

Olaj és zsoldosok