Ártatlan a kormányőr<br/>

Vágólapra másolva!
A katonai ügyészségről származó információnk szerint bűncselekmény hiánya miatt megszüntették a nyomozást Bédi Csaba százados, a megfigyelési ügyben érintett kormányőr ügyében. Bédit a Köztársasági Őrezred parancsnoka jelentette fel jelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Ezt a vádat egyébként a parlamentben Kövér László titkosszolgálati miniszter is hangoztatta.
Vágólapra másolva!

A katonai főügyészség jogerős határozatban szüntette meg a nyomozást Bédi Csaba százados, a megfigyelési ügyben ismertté vált kormányőrtiszt ügyében. Bédit a Köztársasági Őrezred parancsnoka jelentette fel jelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Ezt a vádat egyébként a parlamentben Kövér László, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter is többször hangoztatta a kormányőrrel kapcsolatban. A nyomozás megszüntetéséről szóló információt megerősítette Bédi ügyvédje, Kósa L. Adolf is. Hozzátette: a határozatot a mai napig nem kapta meg írásban, pedig erre a törvények kötelezik a hatóságot. Az ügyvéd ugyancsak megerősítette, hogy az elutasított vád után újabb eljárásokat indítottak Bédi ellen. Az ügyvéd egyelőre erről nem kívánt nyilatkozni. Megtudtuk ugyanakkor: a Bédi elleni új keletű vádak egyike, hogy felettesei engedélye nélkül nyilatkozott a sajtónak, így lapunknak is.
A titkosszolgálati miniszter környezetéből lapunk úgy értesült, hogy Kövér László miniszter tavaly áprilisban magához rendelte a Köztársasági Őrezredtől Bédi teljes személyi dossziéját. Ezt megelőzően a kormányőrségen belül is feltűnést keltett, hogy a tisztnek át kellett esnie a
legszigorúbb, C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Ezt a vizsgálatot Bédi beosztása nem indokolta volna.
A nemzetbiztonsági átvilágítás elrendelés akkoriban történt, amikor Földi László, a Defend Kft. vezetője másfél millió forint plusz áfáért Kövér László megbízásából megvásárolta Faragó Lajos magánnyomozótól azt a hangkazettát, amelyre Faragó a Bédivel folytatott beszélgetését rögzítette. A C típusú ellenőrzési kérdőívet kitöltőknek hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy az általuk közölt adatokat titkosszolgálati eszközökkel ellenőrizzék. Ezt követően kérette magához Bédi dossziéját Kövér László.

(Népszava)

Korábban:

Bédi Csaba a Köztársasági Őrezred tagja volt, amikor Czégé Zsuzsa felkérte