Bunkerben a kormány<br/>

Vágólapra másolva!
Lapunk információja szerint Orbán Viktor miniszterelnök volt az első olyan kormányfő, aki beiktatása után azzal a megjegyzéssel írta alá a szigorúan titkos országvédelmi tervet, hogy annak áttanulmányozása után, ha szükséges, azon módosításokat hajtanak végre. Úgy tudjuk, hogy múlt év őszén módosította is a dokumentumot a kormány.
Vágólapra másolva!

Kevés olyan szigorúan titkos dokumentum létezik, mint az úgynevezett országvédelmi terv. Ez a dokumentum, amelyet a honvédelmi vezérkar készít el, Magyarország katonai védelmi tervét rögzíti. A mindenkori kormány érintett vezetői - a miniszterelnök, a belügyminiszter és honvédelmi miniszter - beiktatásuk után, általában rögtön az eskütétel napján ismerkednek meg a dokumentum tartalmával és aláírásukkal jogi értelemben és szimbolikusan is átveszik a felelősséget az ország szuverenitásának megvédéséért. Az eddigi gyakorlat alapján ez az átadás-átvétel formális jellegű, de elődjeitől eltérően Orbán Viktor azzal a megjegyzéssel írta alá a dokumentumot, hogy ha szükséges, bizonyos idő eltelte után változtatásokat hajtanak végre a terven. Úgy tudjuk, ez múlt év őszén meg is történt. Az ország védelmével függ össze az is, hogy a mindenkori kormány vezetőit szigorú titoktartás mellett elviszik arra a helyre is, amely rendkívüli, vagy hadiállapot esetén alkalmas az ország irányítására. Erre azért van szükség, mert az ország vezetőinek - például a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, a házelnöknek és a kormány tagjainak - személyesen kell tapasztalatot szerezniük arról, hogy háborús helyzet esetén, ha el kell hagyniuk a Parlament épületét, milyen hírközlési eszközök állnak rendelkezésükre, kinek hol van a szobája, hány munkatársat vihetnek magukkal, vagyis milyen munkakörülményeket találnak. Ez a "bejárás" megtörtént az Orbán-kormány beiktatása után is.

(Népszava)