Nincs béremelési javaslat, ezért pénteken összeül a SOTE sztrájkbizottsága <br/>

Vágólapra másolva!
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) szakszervezete nem kapta meg a béremelési ajánlatot az intézmény vezetésétől a keddi határidőig, ezért a sztrájkbizottsággal pénteken egyeztetnek a további teendőkről.
Vágólapra másolva!

Az egyetemi érdekképviselet titkára elmondta, hogy a július 1-jén lezajlott figyelmeztető sztrájk után két hetet adtak az illetékes főhatóságoknak és az egyetem gazdasági vezetésének az újabb bérfejlesztési javaslat kidolgozására, amely azonban mindeddig nem született meg. Információik szerint a SOTE gazdasági apparátusa nagy erőkkel dolgozott azon, hogy az érintett főhatóságoknak megküldjék a döntéshez szükséges adatokat. Naponta tárgyalnak az egyetem vezetőivel, akik egyelőre a szakszervezet türelmét kérik. A titkár hagsúlyozta: a SOTE Szakszervezete a tárgyalásos megegyezés híve, ezért egyelőre várnak. A sztrájkbizottsággal ugyanakkor pénteken egyeztetnek a nyomásgyakorlás lehetséges formáiról arra az esetre, ha belátható időn belül nem tesz béremelési ajánlatot az intézmény vezetése, vagy annak mértéke a szakszervezet által elfogadhatatlan lesz.

(MTI)

Ajánló:

Német változattal

Korábban: