Halálos ejtőernyős ugrás Szolnokon <br/>

Vágólapra másolva!
A szolnoki sportrepülőtéren rendezett ejtőernyős táborban halálos balesetet szenvedett egy ejtőernyős hétfőn. Az elsődleges szakértői vizsgálat szerint az ejtőernyős hibája okozta a balesetet.
Vágólapra másolva!

A MATÁV Ejtőernyős Klub 32 éves budapesti tagja 4000 méter magasságból úgynevezett késleltetett ugrást hajtott végre. A repülőgépet elhagyva 65 másodperc zuhanás után nyitotta meg főernyőjét, ami jól működött.
A szerencsétlenség akkor következett be, amikor az ugró közvetlenül a földet érés előtt körülbelül 20 méteres magasságban - a szakértő szerint túl alacsonyan - egy 180 fokos fordulót hajtott végre és nagy sebességgel a földnek csapódott. Az ejtőernyős a baleset során olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

(MTI)

Ajánló:

Leonardo találmánya