Nem épülhet fel a Nemzeti Színház a Városligetben<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés kedd késő este megszavazta a Demszky Gábor főpolgármester által előterjesztett négy pontból álló határozatot. Eszerint a Fővárosi Közgyűlés nem járul hozzá a kormány tervéhez, hogy a Nemzeti Színházat a Városligetben építsék fel. Ugyanakkor Atkári János (MSZP) főpolgármester-helyettes kijelentette: ez nem jelenti azt, hogy a föváros végleg elvetette volna a kormány javaslatát. Atkári hozzátette: ha megkapják a kultuszminisztertől a szükséges hatástanulmányt és más dokumentumokat, hajlandók újra tárgyalni a kérdésről.
Vágólapra másolva!

A kormány még július elején hozta meg azt a határozatát, mely szerint a Nemzeti Színházat a Városligetben, a volt Hungexpo területén kell megépíteni. A telek azonban a főváros tulajdonában van, így az építkezés megkezdéséhez a Fővárosi Közgyűlés engedélye kellett volna.

A kormány azonban semmiféle hatástanulmányt nem csatolt kérelméhez. A Fővárosi Közgyűlés erre hivatkozva tagadta meg engedélyét, hogy a Városligetben épüljön fel a Nemzeti Színház. A közgyűlés szerint a kormány nem bocsátotta a főváros rendelkezésére a döntéshez elengedhetetlen szakmai megalapozó dokumentumokat. A kormány kérésének a kormányhatározatban foglalt tartalommal történő teljesítése ezen túlmenően jogszabályokba ütközne - foglalt állást a Fővárosi Közgyűlés keddi rendkívüli ülésén a határozati pontok elfogadásával.

- A főváros nem mondott olyat - a főpolgármester határozatának elfogadásával sem - hogy számára a kormány által megjelölt helyszín, a városligeti Hungexpo-telek elvileg nem jöhet számításba az új Nemzeti Színház helyszíneként - mondta Atkári János. - A leghatározottabban azt mondtam, hogy igen is számításba jöhet - tette hozzá a főpolgármester-helyettes. Véleménye szerint ahhoz, hogy érdemben lehessen foglalkozni ilyen anyagokkal, a kormány által felelősnek kijelölt kultuszminisztertől kell olyan tájékoztatásnak érkeznie, amivel a főváros hivatalosan foglalkozhat.

Amennyiben a kormány a főváros rendelkezésére bocsátja, a Nemzeti Színház helyszínére vonatkozó tulajdonosi hozzájárulás megadásának eldöntéséhez szükséges dokumentumokat, és lezárulnak az egyeztetések, a közgyűlés meghozza döntését a Fővárosi Szabályozási Keretterv módosításáról - így foglalt állást kedden rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A Fővárosi Közgyűlés hajlandó ismételten a kormány rendelkezésére bocsátani a Nemzeti Színház felépítéséhez az Erzsébet teret, kész felajánlani bármilyen olyan, jelenleg beépítetlen, vagy felszabadítható helyszínt, amelynek a beépítésével nem vesz el több zöldterületet Budapesttől, mint amennyit az Erzsébet téri megvalósulás elvett volna.

Arra a kérdésre, hogy a főváros, az V. kerületi Erzsébet téren kivül, egyéb szóba jöhető területeket is elfogadna-e a nemzeti teátrum helyszíneként, Atkári közölte: kultuszminisztérium képviselőivel megállapodtak abban, hogy három alternatív helyszínt egyenértékűként kellenne megvizsgálni, így a Felvonulás térit, a IX. kerületi, Közraktár utcait, illetve a II. kerületi, Ganz-területet

Az Új Nemzeti Színház kormánybiztosa, Schwajda György szóvivője útján a keddi Magyar Hírlapban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a közgyűlés elutasítja javaslatukat, ezután mindenképpen csak olyan ingatlanok jöhetnek számításba, amelyek teljes egészében állami tulajdonúak. A Nemzeti Színházról a végső döntést Orbán Viktor miniszterelnök hozza meg tizenöt napon belül, amennyiben a főváros a mai napon nemet mond a Városligetre - nyilatkozta Egri Gábor szóvivő.