A MÁV pénteken folytatja a tárgyalásokat a VDSZSZ-szel<br/>

Vágólapra másolva!
A MÁV Rt. vezérigazgatója azt kezdeményezte, hogy augusztus 13-án, pénteken a vezérigazgatóság épületében tartsák meg a MÁV Rt. és a VDSZSZ következő megbeszélését. A vasúttársaság azt reméli, hogy ezen az egyeztetésen sikerül megállapodni a szakszervezettel a közvetítő bizottság tagjainak személyeről.
Vágólapra másolva!

A MÁV Rt. augusztus 10-én kelt levelében arról tájékoztatta a szolgálati vezetőket, hogy a VDSZSZ a tartós kikérőkkel már teljesen kimerítette a rendelkezésére álló, havi ötezer órás munkaidőkedvezményt.

A MÁV sajtóirodája cáfolta a VDSZSZ azon közlését, miszerint "általános sztrájk idején nem teszi lehetővé, hogy megfigyelők lépjenek a MÁV területére". Az említett levélben csupán az áll, hogy a megfigyelők csak a Munka törvénykönyvében előírtak szerint tevékenykedhetnek. A törvény előírja: "A szakszervezet érdekében eljáró, a munkáltatóval munkaviszonyban nem álló személyeknek a munkáltató területére való belépést a munkáltató nem tagadhatja meg, ha a szakszervezet a munkáltatóval munkaviszonyban álló taggal rendelkezik. A szakszrvezetnek minderről a munkáltatót értesíteni kell."

A MÁV azt kérte a VDSZSZ-től: jelölje meg, hogy van-e MÁV-nál foglalkoztatott VDSZSZ-tagja a megfigyelői szerepre felkért ITF nemzetközi szakszervezeti szövetségnek, és ha igen, azok mely részlegnél dolgoznak.

Ajánló:

Korábban: