Juszt nem vehet részt az RTL Klubnál induló új bűnügyi műsorban<br/>

Vágólapra másolva!
Juszt László, a Kriminális című lap főszerkesztője hétfőn átvette a lap szerkesztőségében korábban lefoglalt anyagokat, lemezeket, és visszakapta útlevelét is az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. Juszt pert indít mind a Magyar Televízió és a rendőrség ellen. Kollégái valószínűleg az RTL Klubnál új bűnügyi műsort indítanak, Juszt azonban ebben nem vesz részt.
Vágólapra másolva!

A főszerkesztő ellen az ORFK államtitoksértés alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást, mivel a rendőrség szerint a lap nyolcadik számában, az úgynevezett megfigyelési ügyről megjelentetett dokumentumokkal követte el az említett bűncselekményt. Ezt az eljárást a Fővárosi Főügyészség megszüntette, és miután az ORFK fellebbezett, a Legfőbb Ügyészség pénteken jóváhagyta a nyomozást megszüntető határozatot.

A főszerkesztő közölte: jelenleg nem tudja a bűnűgyi magazint újraindítani, jóllehet szeretné. Hozzátette, hogy a kollégái valószínűleg az RTL Klub Televíziónál új bűnügyi műsort indítanak. Juszt László a sorsát firtató kérdésre elmondta: tárgyalásokat folytatott az RTL Klubbal, de hétfőn közölték vele, "hogy ez nem működik", s ezt ő tökéletesen megérti.

A helyszínen közölte azt is, hogy pert indított az MTV Rt. elnöke ellen a 2000. december 31-ig szóló szerződésének "felrúgása" miatt. Juszt pert indít a rendőrség ellen is államigazgatási eljárás keretében okozott kár miatt, mivel tönkretettek egy jól menő lapot és egy televíziós műsort.

Juszt végül elmondta: lassan befejezi a Tonhauser László ezredesről szóló könyvet, illetve végéhez közeledik egy másik munkájával is, amelynek munkacíme: Juszt-ügy, avagy a kormányzati pánikbetegség.

(MTI)