Megemlékezések az államalapítás ünnepén<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött meg pénteken Budapesten a Parlament előtt, a Kossuth téren az augusztus 20-i központi állami megemlékezés. Az ünnepségen Göncz Árpád köztársasági elnök többek között arról beszélt, hogy hite szerint a magyar társadalom képes a változásra, képes a jövő szeléhez igazodni.
Vágólapra másolva!

Az avatandó tisztek bevonulása után, a zászlófelvonás előtt 338 fiatal - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola végzősei, illetve a nemzeti ereklyénknek, a Szent Koronának a másolatával együtt bevonultak a történelmi zászlóalj tagjai is.

A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vesz Göncz Árpád köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Szabó János honvédelmi miniszter, Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, Homoki János, a honvédelmi tárca politikai államtitkára, Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár, Lányi Zsolt az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke, a kormány több tagja. Jelen voltak az ünnepségen a parlamenti pártok frakcióvezetői, a Magyarországon akkreditált katonai attasék, a történelmi egyházak képviselői.

A Parlament épülete előtt 338 egyetemet, illetve főskolát végzett katonatiszt tette le esküjét. A ceremóniát követő beszédében Szabó János honvédelmi miniszter szólt arról, hogy három évtizedes hagyomány a fiatal tisztek eskütétele e helyen. E tradíció most új történelmi elemmel bővült: először avattak olyan tiszteket, akik a NATO-tag Magyarország fegyveres erőinél, a honvédség és a határőrség katonáiként kezdhetik meg szolgálataikat.

- Hiszem, hogy társadalmunk képes a változásra - képes a jövő szeléhez igazodni. De a lépésváltás mindenféleképpen nehéz - hangoztatta Göncz Árpád köztársasági elnök.

A köztársasági elnök véleménye szerint a ma élő legfiatalabb nemzedék ösztönös biztonsággal bizonyítja képességét a lépésváltásra, de hogy ettől, a hagyományos "európai" értékrend értelmében, az élete gazdagabb lesz-e vagy sem, azt majd az élete minősége tanúsítja.

Göncz Árpád szólt arról, hogy az államalapítás ezredik évfordulója előtt egy évvel már nekiláttunk számba venni, ami 999, történelemmel zsúfolt és mégis egyre halványodó év hagyatékából ránk maradt.

Az államfő reménye szerint az európai népek beteljesedő közössége hatalmas szélárnyék lesz a jövő áldásos viharában. - Mert ez a közösség olyan közösség lesz, olyan közösségnek kell lennie, ami szélesebb hazánk, Európa értékeit - higgyük - másban is méri majd, nemcsak euróban - fejezte be ünnepi beszédét Göncz Árpád a szakadó esőben.

- Gyakran elkövetik azt a hibát, hogy nem adnak elég pénzt a hadsereg működésére - hangsúlyozta a honvédelmi tárca vezetője. Békeidőben nem derül ki, ha egy ország hadserege nem végzi jól a munkáját. E tévedés árát azonban nem a hadsereg, hanem az egész ország fizetné meg - mondta Szabó János.

A nap folyamán az ország számos pontján emlékeztek meg az államalapítás ünnepéről, többek között a kormány tagjai, továbbá a parlamenti és parlamenten kívüli pártok képviselői.

(MTI)