Üzleteltek a parlamenti vonallal<br/>

Vágólapra másolva!
Két vietnami és egy kínai gyanúsított előzetes letartóztatásban, tíz további személy - köztük egy magyar is - szabadlábon védekezik a parlamenti telefoncsalás ügyében. A vonaltolvajok ezer órán át telefonáltak a törvényhozás számlájára. A bűncselekmény-sorozattal az Országgyűlés ez évi költségvetésének 15 százaléka úszott el.
Vágólapra másolva!

Huszonnyolcmillió forintos kárt okoztak az évi kétszázmillióból gazdálkodó Országgyűlésnek azok a kínai és vietnami állampolgárok, akik megszerezték a Parlament telefonrendszerének titkos kódját. Ennek birtokában bármely telefonról, mobilkészülékről is, ingyen - pontosabban államköltségen - telefonálhattak külföldre. Elegendő volt felhívni a Parlament telefonközpontját, majd a kód beütésével tárcsázni a kívánt számot.

Az Országgyűlés Hivatala tavasszal tett feljelentést, amikor kiderült, hogy február és április között ismeretlenek legnagyobbrészt Kína különböző tartományait és Vietnamot hívták fel a kóddal. A rendőrség titkosszolgálati módszerekkel fogta el a potyatelefonálókat.

Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán befejeződött a nyomozás a tizenhárom, jórészt vietnami és kínai állampolgár ellen, akiknek magyar segítője is volt. Két vietnami és egy kínai előzetes letartóztatásban, tízen szabadlábon védekezhetnek.

Az igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a tettesek nem kódfeltöréssel hatoltak a parlamenti rendszerbe. A titkos számcsoportot "más módon" szerezték meg. Továbbra is folyik tehát a felderítőmunka annak megállapítására, kitől, milyen körülmények között szerezték meg a tettesek a milliókat érő kódot.

Dr. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője lapunknak elmondta, a nyomozók megállapították, hogy csalással az elkövetők komoly összeghez jutottak. Elsősorban a józsefvárosi, illetve Budapest más részein lévő kínai piacokon "árulták" ugyanis szolgáltatásaikat. Kína és Vietnam a legmagasabb árú távhívási kategóriába tartozik, így az "otthoniakkal" folytatott beszélgetés igen sok pénzbe kerül. A telefoncsalók mobilkészülékeiket felajánlva kedvezményes áron "számlázták" az ázsiai hívásokat a kereskedőknek. Alig több mint két hónap alatt hatvanezer percnyi - azaz ezer óra, illetve majd 42 nap - távolsági beszélgetést tudtak így lefolytatni a Parlament költségére.

Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójától lapunk korábbi kérdésére nem kívánt válaszolni arra, hogy a Parlamentben kik élhetnek a kódolt, tehát ingyenes telefonálás lehetőségével. A digitális központot - amelyet 1993-ban helyezték üzembe, s a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat rendszeresen ellenőrizte - a bűnügy kapcsán korszerűsítették.

(Népszava)